Több oka is lehet annak, ha őszülni kezdünk.

Kevés olyan embert ismerni, aki örül neki, ha megjelennek az első ősz szálak a hajkoronáján. Ezek már az öregség jelei, függetlenül attól, ha a húszas éveink elején vagy a harmincas éveink végén teszik próbára hiúságunkat. De ha jobban megvizsgáljuk, az ősz haj többet is elárulhat rólunk, mint a korunk.

Vitaminhiányra utalhat

Minden szőrtüszőnk pigmentet tartalmaz, ez adja a hajunk színét. Ahogy öregszünk, egyre kevesebb pigmentet termelünk, ami ősz hajat eredményez. A bőrgyógyászok erre általában az 50-50-50- szabályt alkalmazzák, ami azt jelenti, hogy az 50 éves lakosság 50 százalékának legalább 50 százalékban ősz a haja.

A fehér emberek általánosságban a harmincas éveik közepén, az ázsiaiak a harmincas éveik végén, az afrikai és amerikaiak pedig a negyvenes éveikben kezdenek el őszülni. Ha viszont valakinek a referenciaértékeknél hamarabb színeződik el a haja, az táplálkozási egyensúlytalanságot jelezhet.

Pigmentveszteséget főként a B12, a szérum kalcium és a szérum ferritin hiánya, illetve a pajzsmirigyproblémák okozhatnak.

Oxidatív stressz

A hajhagymák kis mennyiségű hidrogén-peroxidot termelnek, amit évek óta a haj fényesítésére, fehérítésére használnak a szépségiparban. Ha azonban a hidrogén-peroxid felhalmozódás következik be, akkor a hajszín elhalványulhat. Ez az úgynevezett oxidatív stressz, amikor a prooxidánsok és az antioxidánsok egyensúlya eltolódik az előzőek javára. A túltermelést csak speciális eljárással lehet kezelni.

Dohányzás

Egy 2013-as kutatás szerint a dohányosoknál két és félszer akkora az őszülés kialakulás esélye, mint azoknál, akik nem cigarettáznak.Sőt, a cigarettában lévő kémiai anyagok le is bonthatják a hajsejteket, ami kopaszodáshoz vezethet.
És végül még egy fontos tényező: ha szüleink, nagyszüleink korán őszültek, akkor sok jóval mi sem számolhatunk.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!