Elképesztő történet a mai viszonyokról.

Megdöbbentő, ugyanakkor szomorú és tragikus történetről kaptunk hírt. OLVASSÁK EL!

A szomszédasszony férjének tragikus halálát mondanám el.
A férfi idén volt 54 éves, és két hete temették el. A halál oka szívroham volt, de az idevezető út több, mint elkeserítő. A felesége kért meg arra, hogy írjuk le a történetét.

Április 4-én lett rosszul, hányt, fájt a gyomra és nehezen kapott levegőt, ezért a felesége felhívta az ügyeletet, mert szombat volt. A férj nem volt igazán orvoshoz járó ember, ezért ellenkezett is, de a felesége hajthatatlan maradt. Fontos részlet, hogy a férje TB kártyája már korábban elveszett, de ezt a telefonban nem mondták és nem is kérdezték, csak miután kiérkezett az ügyelet. Viszont nagy baj lett a dologból, és vélhetően ez vezetett a halálhoz is.

Miután megérkezett az ügyelet és kérték a személyes iratokat meg a TB kártyát, közölték, hogy az sajnos nincs, de a számot tudják fejből. Mivel a férj dolgozott, így jogosult ellátásra is. Ebből aztán vita kerekedett, és végül az ügyeletes orvos kijelentette, hogy TB kártya nélkül márpedig nem hajlandó megvizsgálni a férfit, és egyébként is egy „gyomorrontáshoz” nem kell orvos, majd később jobban lesz. Mindezt elég indulatosan mondta, néhol alpári kifejezésekkel megtoldva, miközben nagyon idegesek voltak, és végül el is mentek.

A szomszédasszony hiába kérte őket, hogy nézzék meg, ha kell, még fizetne is érte, de nem voltak rá hajlandók. Kórházba nem tudta elvinni a férjét, mert nem volt olyan állapotban és nem is akart volna menni, meg kocsijuk sincs. Hozzánk próbált átjönni segítségért, mi viszont nem voltunk otthon. Ez délután 14-15 óra között történt, de 18 óra környékére nem hogy javult volna a férj állapota, hanem egyre rosszabbul lett. Elkezdett szorítani a mellkasa is a többi szűnni nem akaró tünet mellett.

Ekkor a szomszédasszony már a mentőket hívta, látva hogy nagyobb a baj, mint hitték. Ők jöttek is kb. 15 perc után, és amikor megvizsgálták azonnal látták, hogy a szívével gondok vannak, ezért rögtön elvitték a kórházba, de sajnos menet közben bekövetkezett a tragédia, és hiába próbáltak küzdeni az életéért, meghalt!
Mindez a felesége szeme láttára, hiszen ő is a mentőben volt a férje mellette. A boncolás aztán megállapította, hogy súlyos infarktus volt a halál oka.

A szomszédasszony teljesen összeomlott, és sem ő, sem mi nem értjük, hogy az ügyeletes orvos miért nem volt hajlandó megvizsgálni időben a férjét. Csak ránézett és megtagadta az ellátást a TB kártya miatt, pedig mint kiderült, már akkor is életveszélyes állapotban volt. Ha vette volna a fáradtságot és a hivatása és az esküje szerint járt volna el, megmenthették volna a férfit. De nem, mert nem volt TB kártyája!!!

Hiába volt biztosítva, mivel elveszítette a kártyáját, ez az életébe került! Elképesztő, hogy biztosítással rendelkező, életveszélyes állapotban levő beteget a sorsára hagynak, csak mert elveszítette a TB kártyáját…
Ha nem lett volna biztosítása, akkor is felháborító lenne az eset, mert az orvos nem hatóság, nem bíróság, hogy ítélkezzen, hanem a gyógyításra tesz fogadalmat, és az életek megmentésére. Ehhez képest volt is biztosítása, de semmit sem ért vele, mert hagyták meghalni.
Ki fogja ezért a felelősséget vállalni? Ki fogja megakadályozni, hogy ez másokkal is megtörténjen? Egy élet tényleg ennyit ér?

A szomszédasszony feljelentést tesz az ügyben, és azt gondolom, jól is teszi. Csak sajnos félő, hogy a következmények nem lesznek arányban a történtekkel. Már ha egyáltalán lesznek következmények, mert sokkal valószínűbb, hogy az egészet szépen besöprik a szőnyeg alá és hallgatnak majd róla, ahogy ez már Magyarországon szokás…

► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!