Hihetetlenül egyszerűen készül!

A mintás piskótatekercs titka, hogy kétféle keverékből áll össze a piskóta. A mintától sem kell megijedni! Egy tepsiméretű sütőpapírra elő lehet rajzolni bármilyen mintát! 

Tészta, amiből a minta készül:
1 tojásfehérje
20 g liszt
30 g cukor
30 g vaj

Keverjük össze az olvasztott vajat a cukorral. A tojásfehérjét habosítsuk fel. A vajas keverékhez adjuk hozzá a tojásfehérjét és jól keverjük el. Adjuk hozzá a lisztet és keverjük homogén állagúra. A sütőpapírra elő lehet rajzolni bármilyen mintát. Ezután a mintával lefelé tegyük a sütőpapírt a tepsibe. A keveréket tegyük habzsákba és a lehető legvékonyabb csövet tegyük a végére.Természetesen használhatunk nylon zacskót is, aminek a sarkára apró lyukat vágunk. Rajzoljuk körbe a mintákat és tegyük be a hűtőbe amíg a piskóta tésztáját is elkészítjük.

Piskóta tészta hozzávalók:
5 db tojás
12 dkg liszt
12 dkg cukor
2 evőkanál kakaó
1 csomag sütőpor

A tojássárgáját kikeverjük habosra a cukorral. Hozzáadjuk a lisztet, és az átszitált sütőport. A fehérjéből kemény habot verünk, majd ezt is lassan hozzá forgatjuk a tojássárgája, cukor, liszt masszához úgy, hogy nehogy összetörjük a habot. Elővesszük a hűtőből a tepsit a sütőpapírral, erre öntjük a piskótánkat, és 180 fokon 10 perc alatt készre sütjük. Még melegen sütőpapírral együtt feltekerjük. 

A töltelék tetszés szerint! Lehet bármilyen habos, tejszínes, túrós krémes - akár csokoládé, vanília vagy egyéb ízesítéssel. Egy töltelékreceptet mi is adunk!

Túrós töltelék hozzávalók:
25 dkg túró
2 banán
250 ml habtejszín (hulala)
1 citrom reszelt héja
15 dkg cukor
2 púpos evőkanál tejföl
1 csomag zselatin, ha nem elég sűrű a krém

A túrót villával összetörjük, majd hozzáadjuk a cukrot, a megmosott citrom reszelt héját. A tejszínből kemény habot verünk, és ezt is hozzákeverjük az előzőekhez. A tejfölt egy picit megmelegítjük (nem forraljuk fel) és ebben elkeverjük a zselatint. Picit kevergessük addig, míg félig kihűl, majd tegyük a túrós masszához, és jól keverjük el. Hűtőben hűtsük a krémet kb fél órát, majd állítsuk össze a süteményt. A piskótára egyenletesen vigyük fel a túrós krémet. a banánokat helyezzük a krémre, és tekerjük fel. Az elkészült süteményt tegyük a hűtőbe minimum egy órára, de ha lehet, akkor inkább 3-4 órára.     
Kicsit munkaigényesnek tűnik, de megéri!

Macis változat, ahol az orr egy kevés kakaóval lett színezve:

Pár csepp ételfestékkel intenzív színeket varázsolhatunk, így a minta is harsányabb lesz!

Ezek a tekercsek mind ezzel a technikával készültek!

 

► KÉRJÜK LÁJKOLD, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!