A dolgozók kipihentebbek és azt érzik, hogy nem rabszolgaként bánnak velük.

Van egy vállalkozás, ahol meg lehet nézni, mennyi előnye van a 4 napos munkahétnek. Nemcsak az alkalmazottak, hanem a munkaadó szempontjából is!

Az alkalmazottak odavannak érte, hogy jó ideje így dolgoznak - írja a Népszabadság. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei székhelyű fakerítéseket, korlátokat kizárólag kézzel készítő Nyakigláb Kft. vezetője, Kusinszki András a lapnak úgy nyilatkozott, hogy a négynapos munkahét bő két évvel ezelőtti bevezetése abszolút megérte.

A vállalkozás vezetője a dolgozókkal egyeztetve úgy döntött, hogy a hét első négy napján egy órával korábban kell kezdeni, majd egy órával később kell befejezni a munkát. Szociális, emberi és gazdasági indoka is volt a meggondolásnak, s mind helytállónak bizonyultak. Az alkalmazottak ugyanazt a munkát elvégzik, sőt, sokszor többet is egy hét alatt.

Tapasztalata szerint munkavállalói lojálisabbak, s úgy véli, nagyon nehéz lenne a Nyakiglábtól most szakembert elcsábítani. A dolgozók kipihentebbek, elégedettebbek. Nem rabszolgaként kell velük bánni, a megbecsülésük a vállalkozás számára is kifizetődő – mondta a cégvezető.

Ennek ellenére sem közel, sem távol nem akad, aki követné példájukat idehaza. Ismereteik szerint nincs olyan vállalkozás, aki hasonló módon működne.

► KÉRJÜK LÁJKOLD, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!