Az antibiotikumok felfedezéséig szinte mindegyik tüdőszanatórium mellett kecsketenyészet is volt, a kecsketejkúra a tébécé gyógyításának fontos része volt. Magyarországon a kecsketej gyógyító hatását először egy 17. századi könyv említi. Még századunk elején is hirdették egyes gyermekorvosok, hogy a kecske a legjobb "szoptatós dada". Tejének csíraszáma csekély, tébécé és brucellózis pedig a kecskénél szinte nem is fordul elő, teje forralás nélkül is iható, így benne a vitaminok épségben megmaradnak..

Kecsketej

A kecsketej az összes tejfajta közül a legegészségesebb - vitamintartalma sokkal magasabb, mint a tehéntejé és a tejérzékenyek is fogyaszthatják. Az anyatejhez hasonlóan a kecsketej béta-kazein alkotórésze miatt tejallergiát nem okoz. Sőt hatásos az allergiák gyógyítására és a daganatos betegségek megelőzésére.

A kecsketejben a kalcium, magnézium és foszfor aránya, valamint felszívódási képessége az ember számára a legmegfelelőbb, a csontritkulás megelőzésére és a már kialakult betegség szinten tartására is alkalmas. A kecsketej „teljes tej”, tehát fogyasztása esetén kevesebb is elég belőle. Könnyen emészthető. Fontos szerepet tölt be a gyomorproblémákkal, emésztési zavarokkal küszködők táplálkozásában. Magas fehérjetartalma miatt az idős korosztály kiváló roboráló szere. A kecsketej + 5-10 OC között: 2-7 napig is eláll, de + 3-5 OC között akár 4-14 napig.

Kecskesajt

A kecskesajt készítése ma is főleg kis kézműves sajtműhelyekben vagy parasztgazdaságokban történik. Készítésének sok országban van hagyománya – pl. Hollandia, Németország, Svájc, Ausztria, Spanyolország, Olaszország, Közel-Kelet – de legnagyobb számban és változatosságban Franciaországban állítják elő.
Áttekinthetetlenül sokféle fajta és változat létezik. Az alapanyag – vagyis a tej lehet nyers és pasztőrözött, de sok múlik az érlelési eljáráson, az ízesítésen, formázáson is. Lehet bevonat nélkül, vagy aranysárga-barnás felülettel, penészbevonattal, élesztős vagy rúzsos külsővel. Sőt, van, amelyikre porrá tört sózott faszenet szitálnak.
A kecskesajt ideális tárolása szinte fajtánként más-más. A nem olajban eltett sajtokat nem szabad légmentesen elzárni! + 3-10 OC között: 14-30 nap a fogyaszthatóság ideje. Az olajban eltett sajtok hűtést nem igényelnek, azonban fogyasztás előtt érdemes őket kissé lehűteni. Akár fél évig is eltarthatók.

 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!